Községek Magyarországon
fejlec

Dévaványa város

Adatok

Régió: Dél-Alföld
Megye: Békés megye
Terület: 216.73 km2
Rang: város
Körzet hívó: 66

Fekvése

A megye északi részén, a Sárréten terül el. Vasúti hálózattal kapcsolódik Gyomaendrődre és Vésztőre. Utak vezetnek Kisújszállásra, Gyomaendrődre és Körösladányra.

Megközelíthető

  • Vonattal a MÁV 127-es számú (Körösnagyharsány–Vésztő–Dévaványa–Gyoma) vonalán érhető el. A vasútállomás Kősziget és Kéthalom között található.

Története

  • Írásos formában először az 1330-as évek elején említik. A település neve Jana falu,
  • 1334-ben Vana néven szerepel. Ekkor Dévaványa Békés megyéhez tartozik.
  • 1422-ben Luxemburgi Zsigmond király Heves vármegyéhez csatolta.
  • 1523-ban - egy II. Lajos király által kiállított bizonyságlevél - már mezővárosként (opidum Wanya) említi.
  • 1528-ban kiadott, Magyarországot ábrázoló térképen is megtaláljuk Wama névalakkal (Lázár deák térképe).
  • 1621-től kezdődően vannak adatok a ványai nemességről .
  • 1647 évi Heves és Külső-Szolnok adóösszeírásában a 67 nemesből 14 Ványán lakott, akik az egész kettős vármegye legnépesebb együtt élő nemesi tömbjét alkották.
  • 1659-ből fennmaradt pecsétjének körirata: DEVA VANIA PEOCETI.
  • 1693-ban egy tatár sereg kifosztotta a községet, lakóinak egy része 1694-ben a Borsod megyei Tiszabábolnára menekült.
  • 1711. évi Heves megye összeírása a községet ismét "Oppidum Ványa", azaz Ványa mezőváros címmel illeti.
  • 1753-ban az elzálogosított határ megváltása következtében a ványaiak csupán házaikat és szőlőiket tarthatták meg, minden más javadalmuk visszaszállt az uraságokra. Ezzel "mint taxás nemesek" maguk is földesúri befolyás alá kerültek, s a határ további használatáért évente megújított szerződés értelmében bérleti díj (taxa) fizetéssel tartoztak.
  • Bár már a XVII. században is illették oppidum névvel, Dévaványa hivatalosan csak 1774-ben kapott mezővárosi rangot, s azt 1872-ig meg is őrizte.
  • 1793-tól a római katolikus egyház helyi közösségének megalakulásával megszűnt a református egyház kizárólagossága.
  • Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt néhány hétre Dévaványa lett Heves megye "székhelye", ugyanis a menekülő vármegyei adminisztráció itt talált menedéket.
  • 1854-ben a járási összeírás szerint Dévaványa 8165 lakosú.
  • 1867-ben egy éven át volt vándortanító a községben Kiss József.
  • 1872 áprilisában az addig minden tekintetben városi jellegű település nagyközséggé alakult.
  • Az 1876. évi XXXIII. törvény értelmében Külső-Szolnok tiszántúli részéből, valamint a Jász és Nagykun kerületekből Szolnok székhellyel megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, s Dévaványát ezen új vármegyéhez csatolták.
  • Az új vármegye 1879. évi kiadványában a község területe 54370 kat. hold, lakosainak száma 10626 fő.
  • 1920-ra a község területe 54546 kat. holdra nőtt, lakosainak száma elérte a 14768 főt.
  • 1945-ben visszaminősítették nagyközségből községgé, s a nagyközségi címet csupán 1970-ben szerezte vissza.
  • 2000. július 1.: Dévaványa ünnepélyes keretek között ismét városi rangra emelkedett.
Dévaványa zsidóságának története

Dévaványán a mai Békés megye egyik legnagyobb múlttal rendelkező zsidó hitközsége működött. Az első zsidók az 1700-as évek végén telepedtek le a községben. Rövidesen megkezdődött a nagyobb arányú letelepedés és 1822-ben megalakult a zsidó hitközség. Ebben az időben hozták létre a zsidó temetőt. 1828-ban 18 zsidó családfőt regisztráltak, akik közül 4-en házas zsellérnek, 14-en pedig háztalan zsellérnek minősültek. Az 1836-os népösszeírás idején 200 zsidó élt Dévaványán. Ebben az időben már jelentős zsidó hitközség működött a településen, zsinagógájukat 1848-ban építették fel. 1850-es években Dévaványa lett a környék zsidó hitéleti központja. 1866-ban megépült a zsidó iskola. A zsidó családok a kisebb kereskedések mellett létrehoznak néhány nagykereskedést is. A századfordulón már néhány vagyonosabb gabonakereskedő, fatelepes is élt Dévaványán, a helyi mértékekben viszonylag jelentős gazdasági-társadalmi felemelkedést a temetőben található kevés korabeli gránit síremlék is prezentálja. Híres rabbijai voltak Maisner Juda és Fischer Czvi. 1910-ben 269 tagja volt a hitközségnek. Az 1938-tól megjelentek a zsidótörvények, melyeknek hatására többen kereskedéseik bezárására, házuk eladására kényszerültek, a II. világháború idején pedig a dévaványai zsidóság szinte teljesen elpusztult. 1942-ben megkezdődött a férfiak behívása munkaszolgálatra. 1944-ben a hitközségnek 123 tagja volt. 1944. Május közepén a Dévaványán és külterületén élő családokat összeszedték és a vasútállomás közelében lévő munkástelep házaiba zsúfolták. A ványai családok ezután a szolnoki gyűjtőtáborba kerültek, ahol kb. egy hétig tartózkodtak. A szolnoki gyűjtőtáborból két szerelvény indult, a dévaványai zsidók 90%-a a másodikra került, amely 1944. június 28-án délután 4 órakor indult Szolnokról és másnap, június 29-én 2038 fővel haladt át a kassai állomáson, végállomása Auschwitz volt. Néhány család került az ausztriai transzportba. A holokausztot Dévaványa másfélszáz főnyi zsidóságából mintegy 40 ember élte túl. Auschwitzból csak néhány fiatal lány tért vissza. A háború után a hitközség kántora nem maradt Dévaványán. A zsinagógát az 1950-es évek környékén lebontották. A túlélők néhány éven belül elköltöztek. Napjainkban az egykori dévaványai zsidóságból már csak néhány személy él.

Látnivalók, Nevezetességek

A település városképi jelentőségű épületei a református és katolikus templom. Ezek a város főterén állnak. A katolikus templom műemlékjellegű épület, 1908-ban épült későbarokk, klasszicizáló stílusban. A református templomot 1887-ben építették újjá. Uralkodó stílusa a neoklasszicista. Az épület tornya 63 m magas, a Tiszántúl egyik legmagasabb temploma. Kiváló az akusztikája, ez templomi hangversenyek rendezését teszi lehetővé. A Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény 2000 óta tárja az érdeklődők elé a település gazdag történeti, néprajzi értékeit, írásos és tárgyi hagyatékát. A Dévaványai Tájvédelmi Körzetben él Közép-Európa legnagyobb túzokállománya, de több más védett növény- és állatfaj is természetes közegében figyelhető meg. Az országos viszonylatban is jelentős apróvadállomány ide vonzza a vadászatot kedvelőket is. A most korszerűsített termál- és strandfürdő többféle szolgáltatással várja a vendégeket.

  • Épületek, régiségek
    • Kopjafa a Körösladányi út mellett
    • Tőkerészi iskola és kút
    • Állomási "iskola"
    • Kossuth úti iskola
    • Hajós úti iskola és kút
    • Eötvös úti óvoda épülete
    • Református templom stílusa neoklasszicista
    • Katolikus templom műemlékjellegű épület, későbarokk, klasszicizáló stílusban
    • Parókia épülete, plébánia
    • Vágóhid épülete
    • Jéggyár
    • Állomás - víztorony
    • Kéthalom - iskola
    • Szőnyegszövő
    • a régi malom épülete
    • Világháborús Hősök Emlékműve
    • Kádár Ferenc a Népművészet Mestere népművész szobra 2003.
  • Természeti értékek
    • Öreg tölgyek a vasútnál (Kisújszállási úton, állomással szemben)
    • Zrínyi utcai gesztenyefák
    • Kossuth utcai hársfák az iskola előtt
    • Polgármesteri Hivatal udvarán lévő fenyőfák a baglyokkal
    • Templomkertek
    • Makkos erdő
    • Szérüskert és Vágásszél közötti "bágergödrök" (szerkők költőhelye, a nádasban más vízimadarak)
    • Túréri-tó
    • Tókert-régészet
  • Turisztikai adottságok
    • Az Országos Kék Túra útvonala áthalad Dévaványán is.
    • Strand, termálfürdő
    • Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény
    • Dévaványai Túzokrezervátum

Híres emberek

  • Dévaványa díszpolgárai
    • U. Nagy László - nyugalmazott református lelkipásztor [1995]
    • Dr. Bereczki Imre - nyugalmazott régész, néprajzkutató [1995]
    • Dr. Pallaghy Sándor - nyugalmazott állatorvos [1996]
    • Seres István - nyugalmazott ÁFÉSZ elnök [posztumusz] [1996]
    • Dr. Pallaghy Sándorné - nyugalmazott könyvtárvezető [1997]
    • Nagy József - nyugalmazott termelőszövetkezeti elnök [1997]
    • Ugrai Sándorné - a Borostyánkert Szociális Otthon igazgatója [1998]
    • Vizéli József - nyugalmazott tanár [1998]
    • Epres József - nyugalmazott tanár [1999]
    • Mesterházy Jenő - nyugalmazott tanító [1999]
    • Dr. Gaál József - orvos [posztumusz] [2000]
    • Havancsák Ferenc - nyugalmazott ÁFÉSZ elnök [2000]
    • Manyák Lajos - nyugalmazott iskolaigazgató [2001]
    • Dr. Puskás György - háziorvos [2002]
    • Schwalm Gyula - nyugalmazott Művelődési Ház igazgató [2002]
  • A városban élő művészek, népi iparművészek
    • Kádár Ferenc – 1891-1983 - pásztor – juhász, kanász; Népművészet Mestere 1958., nádsíp, furulya, klarinét, tárogató, hegedű; fafaragó, festő; Lehel kürtje első megszólaltatója, ugyanis a jászberényi múzeumban az idős népzenész ezt is megszólaltatta. Korábban ez senkinek sem sikerült, mivel a becses történelmi ereklye megsérült. Kádár Ferenc a repedést kályha samottal és méhviasszal tömítette el, így kerülhetett annak hangja szalagra.
    • Faragó Imre - festő
    • Gyányi Mariann - író, költő
    • Hajdú Ildikó - fazekas, népművész
    • K. Nagy Imre - festő
    • Kovács Zsolt - festmények, rajzok
    • Kovács Gyuláné - pergelt torta
    • Kónya András - fémmegmunkálás, restaurálás, másolatkészítés, kertépítés, öntözőrendszerek
    • Ladányi Mihály - író, költő
    • Laskai Tibor - festő
    • Mályi Sándor - író, költő
    • Molnár Antal - festő
    • Papp Erzsébet - író, költő
    • Pappné Kulcsár Ilona - festő
    • Sándor László - festő
    • Simon Christopher Metcalfe - művész
    • Tóth Bálintné - kosárfonó
    • Tóth Róbert - bőrdíszműves
Itt született
  • 1934. február 12-én Ladányi Mihály, József Attila-díjas költő.
  • 1927. november 9-én Berényi Ferenc, Munkácsy Mihály-díjas festőművész.
  • 1946. Cs. Schwalm Edit etnográfus, (Dobó István Vármúzeum, Eger)
  • 1958. Szabó Magdolna képzőművész, (Malmő).1985-től él Svédországban. [1]
Itt halt meg
  • 1878-ban Maisner Juda rabbi.
  • 1902-ben Fischer Czvi rabbi.

Könyvek

  • Gaál József (szerk.): Dévaványa nagyközség története
  • Bereczki Imre: Hagyományos helynevek Dévaványa belterületén
  • Szügyi Dániel: A dévaványai református templom építése 1887-1891 (Sajtó alá rendezte: Bereczki Imre)
  • Ványai helyismereti füzetek ( Kiadó: Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület )
    • Hajdú József: Sárgult lapok üzenete - Olvasókönyv Dévaványa történetéhez;
    • Szűcs Sándor: A ványai juhbehajtás és más históriák - Rajzok a régi Sárrét életéből;
    • Hajdú József: Dévaványa címere és pecsétje - Három és fél évszázad a pecsétek tükrében;
  • Dokumentumok Dévaványa történetéhez ( Kiadó: Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület )
    • Benedek Gyula: Dévaványai oklevelek 1332-1523;
    • Benedek Gyula - Hajdú József: Dévaványai iratok 1548-1809;
  • Dr. Bereczki Imre gyűjteményéből került kiválogatásra."Dévaványa régen és ma - Fotóalbum, a Millenniumi év kiadványa"
  • Szarkáné Bíró Piroska: Épületek fadíszei öt sárréti településen
  • Ágoston Sándor: Dévaványai önkéntesek és honvédek az 1848-49-es szabadságharcban
  • Kasza Sándor (főszerk.): MAGYARORSZÁG KISRÉGIÓI - Békés megye: Körös-Sárrét
  • Tolnay Gábor: Föld - ember - törvény - Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében, 1895-1950 (Szerk.: Hajdú József - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei, 59.)

Testvérvárosa

  • Székelykeresztúr, Románia (1994)
  • Székelyudvarhely, Románia

Források

  • Erdei Aranka: Békés megye társadalma és gazdasága 1828-ban. Békés Megyei Levéltár, Gyula, 1986.
  • Hajdú József: Sárgult lapok üzenete - Olvasókönyv Dévaványa történetéhez (Ványai helyismereti füzetek 1.) Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Dévaványa, 1996.
  • Hajdú József: Dévaványa címere és pecsétje - Három és fél évszázad a pecsétek tükrében (Ványai helyismereti füzetek 2.) Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Dévaványa, 1998.
  • Benedek Gyula: Dévaványai oklevelek 1332-1523 (Dokumentumok Dévaványa történetéhez 1.) Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Dévaványa, 2000.
  • Benedek Gyula - Hajdú József: Dévaványai iratok 1548-1809 (Dokumentumok Dévaványa történetéhez 2.) Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Dévaványa, 2002.
  • Tolnay Gábor: Föld-Ember-Törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. század első felében. (1895-1950) Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeumok igazgatósága, Szolnok, 2004.
  • Zsidó Lexikon. (Szerk.: Ujvári Péter) A Zsidó Lexikon kiadása, Bp., 1929.
  • Balogh István: A dévaványai zsidók története. (Kézirat) Bp., 2006-2007.

Következő községek

Devecser | Dinnyeberki | Diósberény | Diósd | Dióskál | Diósviszló | Doba | Döbörhegy | Doboz | Dobri | Döbröce | Dobronhegy | Döbrönte | Dóc | Döge | Domaháza | Domaszék | Dombegyház | Dombiratos | Dombóvár | Dombrád | Domony | Dömös | Domoszló | Dömsöd | Dör | Dörgicse | Dormánd | Dorog | Döröske | Dötk | Dövény | Dozmat | Drágszél | Drávacsehi | Drávacsepely | Drávafok | Drávagárdony | Drávaiványi

További községek

Bezeréd | Kispalád | Bekecs | Ivánbattyán | Komlósd | Uszód | Szűr | Tiszadada | Szőce | Somogyszil | Detek | Magy | Misefa | Türje | Kecskemét | Mezőfalva | Szada | Marcali | Kisar | Tiszabő | Nagyvejke | Viszák | Szentbékkálla | Bakháza | Felsőnána | Barcs | Csány | Mindszent | Hencida | Pórszombat | Vereb | Putnok | Keszü | Nagykökényes | Kölked | Versend | Bóly | Old | Rábaszentandrás | Szakonyfalu | Pálmonostora | Kistormás | Nagyszekeres | Osztopán | Kám | Fertőendréd | Nemeskisfalud | Kisnémedi | Kismányok | Nemeskolta